Ki támogatja még Kadhafit?
A líbiai felkelőket a keddi londoni értekezlet tanúsága szerint széles nemzetközi koalíció támogatja, hiszen részt vesznek benne a NATO és az Egyesült Államok, több európai ország és arab országok erői is. Mindazonáltal Moammer Kadhafi rezsimje nem mondható teljesen elszigeteltnek. A párizsi Le Monde áttekintése rámutat, hogy Kadhafi még jelentős támogatásra számíthat a saját országában, és a határon túl is vannak támaszai.
Noha Moammer Kadhafi hivatalosan nem elnöke Líbiának, és Zöld könyve elvben nem tekinthető alkotmánynak, a rendszer mélyen beépült a társadalom minden rétegébe.
A líbiai vezető elsősorban az általa létrehozott forradalmi bizottságokra támaszkodhat. Az ország egész területén 1977 óta kiépített szervezetek hivatalos feladata megvalósítani a Dzsamahiríja elvét - a Kadhafi által megfogalmazott, a tömegek államának megteremtését hirdető doktrínát, amely szerint egyfajta közvetlen demokrácia a cél. A Kadhafi-rendszerben ezek a bizottságok szolgáltatták azt az illúziót, hogy mindenki maga dönthet a saját szintjén, miközben a Vezető gyakorlatilag a saját kezében összpontosította a hatalmat. Létezésük hosszú időn át népszerűséget biztosított a rendszernek. Tagjaik egyfajta felfegyverzett milíciát is alkottak.
Kadhafi számíthat saját népes családjára, kiterjedt rokonságára is. A legbelső kört saját fiai alkotják, akikre fontos feladatokat ruházott. Szaif al-Iszlámot hosszú időn át Kadhafi természetes örökösének tekintették, ő képviselte a Nyugat felé történt nyitást is. Mutaszim, a negyedik fiú a biztonsági ügyekkel foglalkozó tanácsadó. Hamisz, aki katonatiszt, az apja biztonságára ügyelő gárda parancsnoka, míg a legidősebb testvér, Mohamed, az ország telekommunikációs hálózatát irányította.
Házasságok és távolabbi rokoni kapcsolatok révén a családi kötelékek igen széles kört fognak át, a közeli, távoli és legtávolibb rokonok száma elérheti az 50 ezret is. Ugyanilyen fontosságú Líbia törzsi összetétele. Ha igaz is, hogy a Bengázi térségében élő, csaknem egymilliós létszámú varfala törzs a rendszer elleni felkelésre szólította a lakosságot, két másik nagy törzs kitartott a Vezető mellett: nevezetesen a gededfa nemzetség, amelyből maga Kadhafi is származik, valamint a Szirt és Rasz Lanuf környékén élő al-magarba törzs.
Francia elemzők szerint a líbiai vezetőt a lakosság egy része azért támogatja, mert sok ember szemében egyszerűen ő jelenti Líbiát. Nem ismertek mást, és el sem tudnak képzelni egy politikai alternatívát. Mások haszonélvezői voltak a bőkezű juttatásoknak, amelyekre az ország kőolaj-bevétele nyújtott lehetőséget. Fontos tényezőt jelentenek a honosított, külföldi szülőktől született líbiaiaiak, akiknek megadták az állampolgárságot, és ezért hálásnak érzik magukat. Végül sokan egyszerűen félnek a felkelőktől, akiket a kormányzat propagandagépezet vérengző iszlamistaként mutat be.
Burkoltan, de nemzetközi erők is támogatják
Nemzetközi téren is vannak erők, amelyek - bár inkább burkoltan - támogatják a líbiai rezsimet. Az Afrikai Unió, amelynek mintegy ötven tagja van, a líbiai felkelés kezdete óta egyszer sem ítélte el határozottan Moammer Kadhafi tetteit. Biztonsági és békebizottsága március 11-i nyilatkozatában a külföldi beavatkozás minden formáját elvetette, inkább közvetíteni próbált a felkelők és a kormány között. A március 29-i londoni konferenciára meghívták a szervezetet, de képviselői távol maradtak. Ez nem meglepetés, tekintettel arra, hogy az AU létrehozásánál 2002-ben Kadhafi bábáskodott és ő maga is a pánafrikanizmus hirdetőjeként lépett fel. 2009-ben a szervezet soros elnöke is volt, sőt a The New York Times értesülése szerint a líbiai vezető biztosította az AU-nak fizetett hozzájárulások 15 százalékát.
Emellett négy évtizedes regnálása idején Kadhafi jelentős beruházásokat eszközölt bizonyos afrikai országokban, kezdve Malival. A NYT szerint mecset építését finanszírozta Bamakóban, pénzelte a közszolgálati televízió hálózatát, sőt még kormánypaloták felépítését is. Ez a bőkezűség olyan népszerűvé tette, hogy március 25-én több ezer ember tüntetett Kadhafi mellett a mali főváros utcáin. Nigerben és a Közép-Afrikai Köztársaságban is hasonló líbiai beruházások voltak az elmúlt évtizedekben.
Az Arab Liga magatartása kétértelműbb. A szervezet kezdetben támogatta a repülési tilalmi övezet létrehozását - noha Algéria, Szíria és Jemen ellenezte azt -, majd a beavatkozás kezdete után bírálni kezdte a légi csapásokat. A bizonytalan magatartású országokat is magába foglaló szervezetet saját merészsége is megijeszthette. Egyes szakértők szerint főtitkára, Amr Musza azért határolódott el a beavatkozástól, mert indulni kíván az egyiptomi elnökválasztáson. Algéria, Szíria és Jemen szemében pedig a légi csapások támogatása megnyithatná az utat ahhoz, hogy akár saját országukban is külföldi segítséget kapjanak a lázadók. Az Arab Líga így annak árán is mérsékelte a beavatkozás támogatását, hogy elnézőbbnek tűnhet Kadhafi irányában.
Az Amerika-ellenesség jegyében nyilatkozott Kadhafi mellett Fidel Castro volt kubai elnök és Hugo Chávez venezuelai elnök. Az előbbi március 29-én arra hívta fel Kadhafit, hogy "tapossa a gyalázat sarába" a NATO "fasiszta háborúját". Chávez pedig, aki Kadhafi példájára maga is női testőrökkel védi biztonságát, kijelentette: bár nem ért egyet mindenben Kadhafival, a líbiai vezető azt tette, amit kell, amikor szembeszállt "az imperialista agresszióval". Ezek a nyilatkozatok azonban nem jelentenek tényleges segítséget Tripolinak, inkább csak Washington bírálatát szolgálják - hangsúlyozzák francia elemzők.
